kisida fumio

Bulgária sem segíti lőszerrel Ukrajnát

Bulgária sem segíti lőszerrel Ukrajnát

Magyarországhoz hasonlóan Bulgária is bejelentette, hogy nem vesz részt az EU kollektív lőszervásárlási programjában, illetve nem szállít sem vadászrepülőgépeket, sem tankokat Ukrajnának. Rumen Radev bolgár elnök szerint a jelenlegi ügyvivő kormány alatt nem adható ilyen jellegű támogatás - írja az Euronews.

A japán miniszterelnök Bucsát is meglátogatta

A japán miniszterelnök Bucsát is meglátogatta

Kisida Fumio japán miniszterelnök keddi ukrajnai látogatása során felkereste a Kijev megyei Bucsát, azt a települést, amelyben kijevi vádak szerint orosz katonák számos súlyos atrocitást követtek el a helyi lakosok ellen az Ukrajna elleni támadás kezdetén.

Nemcsak Moszkva, Kijev is fontos találkozó helyszíne lesz kedden

Nemcsak Moszkva, Kijev is fontos találkozó helyszíne lesz kedden

A japán külügyminisztérium kedden közzétette, hogy Kisida Fumio japán miniszterelnök a nap folyamán Kijevbe látogat, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozzon – írja a Reuters. A találkozó pont aznap történik, mikor Moszkvában hivatalosan tárgyal egymással Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök.

Újra összeáll a német-japán tengely?

Újra összeáll a német-japán tengely?

Új szintre emelkedtek a német-japán kapcsolatok, a két ország a jövőben megerősíti gazdaságbiztonsági és védelmi együttműködését - jelentette be szombaton Kisida Fumio japán miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár tokiói közös sajtótájékoztatójukon.

Megkongatta a vészharangot Japán miniszterelnöke

Megkongatta a vészharangot Japán miniszterelnöke

Japánnak sürgős lépéseket kell tennie a vészes népességfogyás megállítására, "most vagy soha" - jelentette ki Kisida Fumio miniszterelnök hétfőn a parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében. Kisida Fumio bejelentette továbbá, hogy a demográfiai politikára fordított költségvetési pénzek megduplázására vonatkozó javaslatokat fog előterjeszteni.

Biden nagyra értékeli Japán történelmi lépését

Biden nagyra értékeli Japán történelmi lépését

Az Egyesült Államok továbbra is határozottan elkötelezett a Japánnal való szövetség iránt - mondta Joe Biden amerikai elnök Kisida Fumio japán miniszterelnököt fogadva pénteken a Fehér Házban. Biden egyben nagyra értékelte a japán védelmi kiadások "történelmi" növelését is.

Ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea a Keleti-(Japán-)tengerre csütörtökön, nem sokkal azután, hogy külügyminisztere figyelmeztetett: kiszámíthatatlanabb lett a helyzet a térségben azt követően, hogy Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok vezetői a biztonsági együttműködés fokozásáról állapodtak meg.

Szorosabbra fűzik a japán és ausztrál biztonságpolitikát Kína ellenében

Szorosabbra fűzik a japán és ausztrál biztonságpolitikát Kína ellenében

Újabb kétoldalú biztonsági együttműködési megállapodást írt alá szombaton a nyugat-ausztráliai Perth városában Kisida Fumio japán miniszterelnök és Anthony Albanese ausztrál kormányfő Kína növekvő térségbeli befolyásának visszaszorítása érdekében. A mostani megállapodás a 2007-es korábbi kétoldalú egyezményt bővíti ki a megváltozott regionális biztonsági környezetnek megfelelően.

Megint hatalmas botrány lehet a Jaszukuni-szentély miatt

Megint hatalmas botrány lehet a Jaszukuni-szentély miatt

A sintó vallásban szentként tisztelt örökzöld szakaki fát jelképező, páros "maszakakit" adományozott a háborúban elesett japán katonák emlékét őrző, vitatott megítélésű Jaszukuni-szentélynek hétfőn a japán miniszterelnök. Kína és a két Korea a 20. századi japán háborús agresszió szimbólumának tartja az egyébként 14, háborús főbűnös japán katona emlékét is őrző szentélyt.

Tovább gyűrűzik az orosz-japán kitiltási botrány - Most Tokió lépett

Tovább gyűrűzik az orosz-japán kitiltási botrány - Most Tokió lépett

Japán kémkedés vádjával kiutasította kedden az ország északi részében fekvő Szapporóban szolgálatot teljesítő orosz konzult, válaszul arra, hogy Moszkva szeptemberben állítólagos kémkedés miatt Oroszország elhagyására szólította fel a vlagyivosztoki japán konzult.

Botrány a háborús emlékhely miatt: Kína és Dél-Korea is elítéli a japán vezetők lépését

Botrány a háborús emlékhely miatt: Kína és Dél-Korea is elítéli a japán vezetők lépését

Japán pacifista törekvéseit hangoztatta hétfőn Kisida Fumio, a szigetország miniszterelnöke hazája második világháborús fegyverletételének 77. évfordulóján elmondott beszédében. A miniszterelnök nem látogatott el a 19. század közepe és 1945 között elesett, nagyjából 2,5 millió japán katona emlékére emelt Jaszukuni-szentélybe, ahová azonban vallási jelképet küldött. A szentélyt kabinetje három tagja is felkereste, amely miatt Dél-Korea és Kína is csalódottságának adott hangot.

Figyelmeztet az ENSZ-főtitkár: csak percekre vagyunk a megsemmisüléstől, az emberiség csőre töltött fegyverrel játszik

Figyelmeztet az ENSZ-főtitkár: csak percekre vagyunk a megsemmisüléstől, az emberiség csőre töltött fegyverrel játszik

A nukleáris fegyverek használata nem alaptalan félelem, hanem valós és aktuális fenyegetés, mióta Oroszország háborút indított Ukrajna ellen - mondta Taue Tomihisza, Nagaszaki polgármestere kedden, 77 évvel azután, hogy az Egyesült Államok a második világháborúban atombombát dobott le a városra. António Guterres ENSZ-főtitkár a hirosimai atomtámadás az évfordulója alkalmából elmondott beszédében figyelmeztetett arra, hogy "az emberiség csőre töltött fegyverrel játszik".  

Drasztikus fegyverkezésbe kezd Japán

Drasztikus fegyverkezésbe kezd Japán

Japán védelmének drasztikus megerősítését ígérte a következő évekre Kisida Fumio japán miniszterelnök hétfőn, miután a japán kormánykoalíció megszerezte a szenátusi helyek többségét az előző napi választásokon.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.